A nagy terv az alábbi képen látható. Fel a Teidére, 3000 méter magasan felvonóval egészen fel, ameddig csak lehet. Onnan a sziget északi csücskéig, a főváros utáni kis városka San Andres után, egészen Playa de Las Teresitas-ig. A Playa spanyolul partot, strandot jelent, ez a Playa annyiban volt érdekes, hogy fehér homokos tengerpart. Ezért lett ez a célunk és nem csak egy városka északon. Onnan pedig autópályán terveztük a hazautat, végig az parton, az óceán mentén. Midnösszesen csupán 210 km, de forgalmi akadályok és megállók nélkül is 4 óra 35 perces út, azaz autópályával együtt 40-50 km/h-ás átlagsebességgel lehet számolni. Innen tudtuk, hogy hosszú út vár ránk.
A térképen nem látszik igazán, de két kis kanyaros felvezető út közül választhattunk. Feri előre megtervezte, hogy hogyan megyünk, ő hol szeretne mindenképpen megállni fotózni. Én ezekre az autós utakra mondhatni egyáltalán nem készültem fel, csupán hagytam Feri had vigyen :) Éltünk az iPhone adta és Google által szolgáltatott navigációs lehetőséggel. Eleinte nem is volt gond. De nem sokkal később jött ám a majrévas szorítás rendesen. :)
Ugyanis a kis Google Maps elnavigált bennünket egy kis faluba, ahol bár láttunk 1-1 autót, és épp egy bácsikát is mini teherautóval, aki mosolyogva integetett hogy elengedjük, de még sem értettük, hogy egy nem "Jeep" elnevezésű autó, mégis vajon hogyan képes ilyen meredek szögben, szakadék szélén, omladozó betonúton felhajtani, megállni, netán parkolni. :) Olyannyira meredekebb és meredekebb utak következtek, hogy egy szakaszon, ahol jött szembe egy kis autó, konkrétan nem fértünk el egymás mellett. Mi lehet ilyen esetben a legrosszabb? Természetesen ha felfelé menet szűkös helyzetben meg kell állni, kéziféket behúzni. Pedig ez történt, nem volt más megoldás. Mind a két fél megállt. Aztán ügyesen miliméterezéssel sikerült az egymás "csíkozását" elkerülni. Ezek után a kis Jeep is csak kaptatott felfelé. Feri nagyon jól reagálta le ezeket a helyzeteket. Nem véletlen, hogy miért nem került sor arra, hogy én is vezessem a Jeepet. ;) Vagy talán lesz ez még másképp is? ;) majd kiderül.
Természetesen én sem tudtam igazán a kamerázásra figyelni. De talán ez a kis videó azért átadja azt az érzést, amikor a hátaddal préselődsz bele az ülés háttámlájába a kocsiban, és nem a fenekeddel, mert az csak hátrább és felfelé csúszna inkább :) Na jó ez egy kis túlzás. De ennyi kell. Persze több videó készült mindegyik jó is meg rossz is volt valamiért, mert ebben sem volt még korábban gyakorlatom, csupán az előző nap :) És voltak esetek, amikor inkább csak bevettem a kamerát, mert már annyira majréztam ha kinéztem. Ez ennek a videónak a végén is látszik, pedig itt már közeledtünk egy rendes úthoz. Feri mindeközben türelmesen vezetett és nem pánikolt.
Hálistennek hamar egy elágazáshoz érkeztünk, ahol könyörögtem Ferinek, hogy nehogy a másik irányba menjen tovább, nem érdekel hova visz az a normális út, de ott menjünk. Hallgatott rám, mint kiderült ő sem ezt az utat tervezte, később a rendesen úton egy kis idő után csak, de megjavult a Google-ös navigáció is, és jó úton vezetett minket tovább.
Ezen a jó úton jártak a buszok is, és sok más turista is - no lám :) vajon miért:) . Egymás után többször is megálltunk, mivel mindig volt valami gyönyörű látnivaló. Az első megállónál még valami furán beöltözött emberkék is voltak kecskével, és árulták a saját kecskesajtjukat, de inkább lehúzós emberkéknek tűntek igazából. Volt egy pár akiket valami idegenvezető vitt, megálltak, kiszálltak és a csávó oda is állította őket ezekhez a maskarásosokhoz, kb így: "itt van ez vegyél". Hát nagyon boldog voltam, hogy kocsit béreltünk, és nem kerültünk ilyen helyzetekbe, meg nem kellett ezeket az utakat buszon végig járni :) nem biztos hogy jól járt volna az előttem ülő. :) És persze sokkal jobb volt végig a 3 nap alatt szabadon mozogni. Ott álltunk meg, ahol mi szerettünk volna, és ez ezeken a csodahelyeken nagyon hálás dolog ám. Ahogy a második megállónk is elég ad hoc jellegű volt, nem kijelölt megállóhely, csak látszott, hogy már mások is megálltak a sziklafal mellett korábban. Olyan gyönyörű részhez értünk, már a felhők felett voltunk, a föld homokos vörös színe a zöldes tájjal lenyűgöző volt. Itt kezdtünk beleszeretni a Teidébe.
Ezután következett egy kiépített megálló, ahol egy táblán azt is bemutatták a vulkánok kitörése mekkora mértékű a Földön a Naphoz és a Holdhoz képes, és hogy amerre nézünk mit látunk. Így például láthattuk a fekete lávát, ami számomra egyrészt nagyon érdekes volt, másrészt viszont kicsit csalódtam is. Persze a dokumentumfilmek is hatás-vadászok, így a frissen megkövült lávát látni igazán, és a vulkáni kenyereket, nem az ilyen 217 éves hatalmas területen elfekvő földet. Ami azért mégis meghökkentő volt. Állagra mintha trágya lenne, vagy felásott föld kiforgatva. De méretében nem 10 centi vastag, hanem fél méter-méter inkább.
A galéria végén van még két kép, amikor megálltunk egy szép helyen, vörös sziklák közt, de sajnos sok jó képet nem lehetett készíteni, mert jöttek a Jeep turisták, akik Jeep Safarira neveztek be és nem tudták mit vállaltak. Még a mi kis könyvünkben is írják milyen kényelmetlen, fel kell rá készülnie mindenkinek, aki emeltt dönt. Odaviharzott 5 kis jeep, kiszállt belőlük legalább 50 ember. Rajzottak, mint a bogarak. Mi meg menekültünk, mintha sáskák lennének :) Ez is egy életre szóló tanulság volt, ha Jeep safari, akkor sajáttal Jeeppel :) Viszont itt ezeken a tájakon kezdtük el tényleg érezni, hogy mennyire szép helyen is járunk. Számomra a levegő is itt volt talán a legjobb, száraz, meleg, valahogy otthonos volt minden, még a vörös sziklák is, pedig életemben nem láttam még ehhez foghatót.
Végül elértünk az első várva várt célig, a Roques de García-hoz, egy sziklaegyütteshez, ami már 2200 méter magasan volt 5 km-re délre a Teidétől. Bizarr sziklaformációknak tartják őket, és van egy kiálló, egyke darab, Roques Cinchado, amit Isten ujjának is hívnak. Ezek mellett közvetlenül volt látható egy óriási kaltedra, azaz kráter, ami fnatasztikus, lenyűgöző látványt nyújtott. Itt nagyon sokat elidőztünk. Egyrészt rengeteg fotót készítettünk, másrészt nem tudtunk betelni a látvánnyal. A kaltedrát a vulkán kirobbanása és önmagába roskadása hozza létre. Én itt kellemesen elidőztem, amíg Feri még felmászott a sziklákra és onnan is fotókat készített. Velem ellentétben ő tényleg mindent bejárt. Engem a kaltedra nyűgözött le igazán, végül már a turisták sem zavartak, csak a szél fújt nagyon erősen. Itt láttunk először igazi tenerifei gyíkot is. Napoztak a köveken. A további út előtt ittunk egy kávét és ettem egy fánkot nagy örömömben :) ilyen magasan :) Feri meg is örökítette.
Végül a kocsi orra előtt a parkoló előtti virágoknál köveknél láttunk többet is a gyíkokból. Kanári szigeteki gyíknak hívják, 2 szigeten Tenerifén és La Palmán élnek. A nőstények barnásak foltokkal a hátukon, róluk készültek fotók. És a hímek fémes kékesek a hasuknál, egy ilyen kékes nagyobbacska darabot végül le is videóztam:
Elindultunk fel a hegyre, a legtetejére. Láttuk, hogy elég nagy kocsisor áll fel a felvonóig. Nem próbálkoztunk a nagy autóval, inkább hamarabb leparkoltunk és 1,5 km-t még felsétáltunk. Már a Roques-októl nézve is lenyűgözően hatott a vulkán nagysága. 5 km távolságból is valami óriás elérhetetlen és hihetelen képződménynek tűnt. Ahogy közeledtünk a tájat nézve, ez az érzésünk nem változott. Egyúttal csk itt kezdtük el igazán érezni, hogy meleg van. De még így is fújt a szél és kellett a pulóver. Persze hatalmas nagy sor állt a jegyekért, és végig utána is kígyózott a sor a váróteremben a székek között a felvonóig. Lefotóztak minket, először nem tudtuk miért, de mondtuk jó, nem veszünk úgy sem semmit. Meg a pénztárnál is ki volt írva hogy a BBC is épp dokumentumfilmet forgat, először godnoltuk lehet összefügg, de aztán sejtettük, hogy majd később megvehetjüka fotót. Cska nem értettük miért egy ablaknál fotóznak. Mindegy. A BBC forgatócsapata viszont tényleg a Teidén járt. Láttuk is őket lejönni a felvonóval, óriás kamerákkal, és ők a kiegészítőknek nem hátitáskával - ahogy mi minden nap, azaz Feri szegény cippelte állandóan - hanem kisbőröndökkel voltak felpakolva :) 13 fokot írtak ha jól emlékszem a csúcsra, hogy annyi a hőmérséklet odafenn. Nagy ikonokkal jelezték, hogy szívbetegek, babák, kutyák nem mehetnek fel. Csak később olvastam a belépőjegyen amit kaptunk, apróbetűvel szerepelt az is, hogy mindenki maximum 1 órát tartózkodhat csak fent. Bár nem tudom inkább logisztikai vagy egészségügyi célzattal írták-e. Viszont az a 1,5 km séta felfelé már nem volt olyan egyszerű, nem volt fárasztó vagy nehéz, csak úgy lassabban ment :) Délután 1 óra volt mire megvettük a jegyeket, Feri tervei szerint ekkor már végeznünk kellett volna a felvonóval is lefelé. De 1-2 óra csúszás még nem volt gond.
Én magam reméltem, hogy a felvonós rész rövid lesz, mire Feri közölte, hogy 8 perc az út. :) Háhh, hát az egy kicsit sok. Na de végre oda jutottunk, hogy beszálltunk egybe. A felengedés menete csoportokra osztás, egyik vár másik beszáll, stb. kissé komplikáltnak tűnt elsőre, de aztán megértettük mi miért van úgy ahogy van. Én eldöntöttem, hogy a telefonnal videózok, és csak arra koncentrálok, így látom is mi történik, de nem fogok úgy parázni. No persze, álmodozni csak lehet :) Úgy izzadt a tenyerem a talpam, hogy csak na. Jajj de nagyon tudom utálni ezt az érzést. És akkor jött egy oszlop, és a felvonók az oszlopoknál buknak egyet, így imbolyog az egész kabin. Hát kész voltam teljesen, és ez még csak az első volt a 6-8-ból vagy mennyiből. Bár ez a legalsó volt a legrosszabb is egyben. Íme az első torony:
Azt azért el kell mondani, hogy habár kopárság jellemezte a tájat, mégis megvolt ennek is a maga szépsége. Főleg, ahogy az utolsó tornyoknál felbukkant a Teide csúcsa is.
Felérkeztünk hát, ilyen magasba. Feri rögtön nekiállt fotózni, mert persze a látvány mesés volt. Egy köves kis ösvény vezetett kicsit beljebb a vulkán oldalán. Én egy kis beugróban egy kőre leültem, csak Feri ment tovább. Elég meredek volt, bár sokan kisgyerekekkel voltak, akik közül minden második eltaknyolt és bőgött pont ott ahol ültem. :) Mondjuk én gyerekkel nem is mentem volna beljebb, korlátok nélkül tériszonnyal nem ajánlott szerintem. Jó volt nekem ott a köveken ülve is. Így is bejárta tekintetem a vulkánt és a felhőket, ahogy kúsznak és sorban takarják el a völgyet odalent. Voltak akik óriás gyalogtúrát csináltak és nem felvonóval mentek fel a teidére, hanem gyalog, nekik külön út vezettett ki a felvonóhoz, amivel utána lemehettek. Pont láttunk jönni egy fiatalokból álló csapatot, nagyon örültek, hogy ezt megcsinálták. Bár iztos fárasztó is lehetett. Itt már igazán lehetett érezni a ritkább levegőt. Kicsit nekem inkább a gyomrom érezte, mintha sok levegőt nyeltem volna, puffadt lenne, nem tudom máshogy leírni. Azért persze büszke is vagyok, egy álmom is valóra vált azzal, hogy egy vulkánon járhattam, bár mindig azt hittem hogy az Etna lesz az. Büszke vagyok arra is iagzán, hogy ilyen magasra eljutottunk, hiszen ez a szint, 3555 méter nem mindennapi magasság. Ki tudja lesz-e még ilyen élményben részünk. Ennél magasabbra már én nem terveznék menni, talán ahhoz már képzettebb hegymászónak kell lennie az embernek, nem a sziklás köves terep miatt csupán, hanem egészégileg a szervezetnek sem mindegy már mennyire tud alkalmazkodni ilyen magasságokban. Itt már huzamosabb tartózkodás esetén a hegyibetegség jelei is megmutatkozhatnak.
Hegyi betegség
A légköri oxigén parciális (részleges) nyomása a tengerszinti értékhez képest 3000 méteren kb. 31 százalékkal, 5000 méteren kb. 44 százalékkal, 8000 méteren kb. 65 százalékkal csökken.
Ennek következtében 1500-3500 méter között a vérben az oxigént szállító hemoglobin (Hb) oxigént kötő helyeinek a telítettsége (szaturáció) a fiziológiás száz százalékról kilencvenre csökken, ami egészséges embereknél tolerálható. A magasság további emelkedésével a szaturáció arányosan csökken.
A tünetek a oxigén- és szén-dioxid-koncentráció csökkenésének függvényében jelentkeznek, de igen erősen függenek az egyéni tényezőktől, valamint a környezetváltozáshoz való hozzászokás időtartamától (akklimatizáció).forrás: http://www.hazipatika.com/betegsegek_a_z/hegyi_betegseg/820
Mindezek ellenére eltöltöttünk kicisvel több, mint egy órát odafennt, aztán jöhetett egy kis sorbaállás a felvonóra, és újabb izgalmas következtek lefelé. Viszont most jobb volt, nem jöttek ezek az izzadós tünetek csak kevésbé, mint felfelé, és a látvány is lenyügözőbb volt, ahogy a hegyek felé kúszó felhőket láttuk, és magát a mélységet, hisz a felvonó alapja, alsó pontja is elég alacsonyan volt még a Teide csúcsához képest.
A Teide
A Teide hegy a Kanári-szigeteken, Tenerifén található, területileg La Orotava város fennhatósága alá tartozik.
3718 méter magas csúcsa Spanyolország és az Atlanti-óceán legmagasabb pontja. Aktív, de szunnyadó vulkán, a világ harmadik legnagyobbika, legutóbb 1909-ben tört ki. A Teide hegyszomszédaival (Pico Viejo és Montaña Blanca) egy központi vulkáni tömböt alkot.
A vulkán és környéke a Teide Nemzeti Park (Parque Nacional del Teide) része, amelynek területe 18 900 hektár és 2007 óta a világörökség része. A nemzeti parkot aszfaltút és menetrendszerinti buszjáratok kötik össze a turisták által látogatott városokkal, a hegy tövétől pedig kötélpályán lehet a csúcs közelébe feljutni. A csúcsot elsőként Sir Edmund Scory érte el 1582-ben.
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Teide
Lejövet után várt minket a fotós nő, 5 €-ért vásárolhattuk meg a rólunk készült fotót egy alap sablonba montázsolva kinyomtatva és egy tanúsítványba rakva, amely 4 nyelven is igazolja hogy bizony mi ott jártunk, és olyan magasan voltunk :) Megvettük :) Ekkor már éreztük a tűző napot, és láttunk embereket akik nem jöttek fel a felvonóval csak a családjukat várták, hogy ők bizony már vörösek teljesen. A szél viszont még fújt és kicsit csípős is volt talán mint télen szokott lenni. Már 3 óra volt és még a fél sziget várt ránk, így nem időztünk, sétáltunk is vissza az autóhoz, és indultunk is tovább. Bár most nem az út patka szélén (miután véget ért a járda), hanem lent a földön, a kaktuszok és bokrok között sétáltunk vissza a kis parkolóig, mert volt ott egy ösvény, amit idefelé jövet még nem láttunk. Nagyon jó élmény volt ez a kis séta is, meglepően sok pillangót láttunk a Teide környékén, nem tucat számra, de azért mindig volt 1-1 szem előtt.
