Tenerife La Gomera

4 nap 2. rész - május 26 kedd -Teide - sziget túra

2015. június 13. - turtleke

Azt hittük ennél szebb már nem is lehet, bár még így is talán a Roques-kat tartottuk a legszebbnek. Az út a Teidéről lefelé északi irányban viszont szó szerint mesésnek bizonyult. A virágzó zöld bokrok sárgán világítottak a vörös homokban, miközben a felhők kúsztak fel a hegy oldalán. Fantasztikus volt, talán a legszebb. Meg is álltunk, kiszálltunk, érezni lehetett a felhő páráját mintha vizesek lennénk, de nem úgy mint amikor esik, csak a párát, ahogy jöttek a felhők, és közben sütött a nap, fantasztikus volt, egyszerűen tényleg leírhatatlan. Itt láttuk lefelé menet a csillagvizsgálóhoz tartózó furcsán szép fehér épületeket is, de azokat közelebbről nem tudtuk megnézni.

Tovább

4 nap 1. rész - május 26 kedd - Teide - sziget túra

A nagy terv az alábbi képen látható. Fel a Teidére, 3000 méter magasan felvonóval egészen fel, ameddig csak lehet. Onnan a sziget északi csücskéig, a főváros utáni kis városka San Andres után, egészen Playa de Las Teresitas-ig. A Playa spanyolul partot, strandot jelent, ez a Playa annyiban volt érdekes, hogy fehér homokos tengerpart. Ezért lett ez a célunk és nem csak egy városka északon.  Onnan pedig autópályán terveztük a hazautat, végig az parton, az óceán mentén. Midnösszesen csupán 210 km, de forgalmi akadályok és megállók nélkül is 4 óra 35 perces út, azaz autópályával együtt 40-50 km/h-ás átlagsebességgel lehet számolni. Innen tudtuk, hogy hosszú út vár ránk.

screen_shot_2015-06-12_at_23_02_43.png

A térképen nem látszik igazán, de két kis kanyaros felvezető út közül választhattunk. Feri előre megtervezte, hogy hogyan megyünk, ő hol szeretne mindenképpen megállni fotózni. Én ezekre az autós utakra mondhatni egyáltalán nem készültem fel, csupán hagytam Feri had vigyen :) Éltünk az iPhone adta és Google által szolgáltatott navigációs lehetőséggel. Eleinte nem is volt gond. De nem sokkal később jött ám a majrévas szorítás rendesen. :)

Tovább

3. nap - május 25 hétfő - Masca

Úgy terveztük, hogy az előre egyeztetett 10 óra helyett, megpróbálunk fél 10-re kiérni a mólóhoz, átvenni a kocsit, hogy papírozás stb. után talán kicsit hamarabb kiérjünk teknősözni, hiszen még Mascába is megyünk, és délután 3-ra jönnek értünk a szállodához a katamaránosok is. Így ismét korán keltünk, ahogy lehetett reggeliztünk, hogy 9 órakor már úton is legyünk gyalog a Los Cristianos-i kikötőig.

A reggeli szokásos vaniliás karika és ananász nélkül nem telhetett el:

Hamar kiértünk, egy nő miatt kicsit várni kellett, de még így is nagyon gyorsan sikerült a kocsifelvételt elintézni. Odafelé persze lestük a kint álló autókat, vajon látjuk-e a Jeep-et, és bizony láttunk egy nagy fekete monstrumot, és megemlítettük, hogy reméltük nem az óriási példányt kapjuk, hanem a kis Jeepet. :) Feri 3 ajtós Jeep Wranglert szeretett volna, mert a másik amire lehetőség volt, elvileg egy 5 ajtós, 3.6 literes óriási Wrangler lett volna, aminek ugyebár a fogyasztása sem lehet kevés. Persze, hogy a nagyot kaptuk, Jeep Wrangler CRD de "csak" 2.8 literes motorral. Kb. 2-3 éves lehetett csupán mert elég kevés km volt benne. A kikötő meletti fizetős parkolóban állt. Kaptunk parkoló kártyát is, amivel ki tudtunk jönni. De mindezek előtt, ha már ott voltunk, elintéztük az online megvásárolt Komp jegyek adatfrissítését is. Ugyanabban az épületben van a Fred Olsen komp társaság kis irodája is, és mivel meglett a kocsi rendszám, típus így leadhattuk ezt is, de hálistennek új jegyet nem kellett nyomtatni, vonalkódos jegyet bérelt autó címszóval kinyomtattuk előre, most pedig csak felvették a plussz adatokat. Ezután átvettük a Jeepet, amihez ki sem jöttek, csak odamentünk érte mi ketten a parkolóba. A biztonság kedvéért minden részletét lefotóztuk, hogy ha bármi történne átvételkor, minden dokumentálva legyen. Mivel majdnem üres volt a tankja az autópályán az első lehetőségnél teli tankoltuk. Összesen a 3 nap alatt 402 km tettünk meg vele, legtöbbet egyesben kettesben kaptatón :) és talán épp ezért keveset evett, a tank majdnem félig volt még amikor visszaadtuk.  Csak az autópályán másnap a sziget északi csücskétől a déliig evett sokat a kocsi.Viszont Feri szerint olyan volt vezetni, mint egy teherautót, nagy hosszú váltások, és traktor hang :) Íme minden részlete:

Aranyosak voltak a CICAR-osok, kaptunk a szigetről egy óriás térképet is az autóhoz, és egy CD-t ami ilyen relaxálós nyugodtsággal és dalamokkal 40-50 zeneszámban meséli el a látnivalókat, érdekességeket. Masca-ról visszafelé hallgattuk, de elég idegesítő volt, majd nem hallgattuk, és amikor visszaadtuk az autót véletlenül benne is maradt a CD a CD lejátszóban :)

Tovább

2. nap - május 24 vasárnap - Nem tervezett pihenőnap

Korán reggel, 6:45-kor csörgött az ébresztő. Tervünk szerint gyorsan leszaladunk 7-kor reggelizni, és utána van időnk készülődni 9-ig. 09:05-re vártuk az Ola Diving Centertől az autót, ami elvisz minket teknősökkel úszni. Fáradtak voltunk, és nem voltuk éhesek. De felkeltünk lementünk, és elsők közt megreggeliztünk. Így készítettem néhány fotót magáról az étkező részrő isl. Most újították fel a szobákat a Hotelben, és az étkezőben is a mennyezetet a légkondival együtt, amitől majd megfagytunk előző vacsoránál. Ezután már mindig olyan helyre ültünk, ahol nem fújta ránk a hideget, mert a pincérek nem tudták állítani, csak jön és kész. A választék természetesen bőséges volt, és látható még egészben a spanyol tortilla is, amit sok kis körcikkre vágnak fel. Ez az igazi spanyol krumplis omlett. Spanyol barátnőmtől ismerem az egyszerű receptet: olaj, hagyma, krumpli darabok, megpirítva, majd ráöntjük a tojást és egyben megsütjük, és ráfordítjuk egy tányérra. :) a paradicsom ami még érdekes: egyáltalán nem olyan édes, mint az európai, kanári paradicsomnak hívják, bár google-ön inkább csak a sárga fajtára lehet rátalálni, ez pirosasabb, csak olyan mintha 4-6 zöldes közepe része lenne. Ha otthon látnám, azt mondanám génkezelt elfajzott szegény, nem esszük meg. Itt is csak 1x-2x ettem 1-1 szeletet.

Reggeli után belestünk a medencéhez, és az étkező mellett egy banánfát találtunk, amin épp értek is a kis kanári banánok. Róluk azt érdemes tudni, hogy Európában nem kaphatóak, mint banán, mivel kisebbek és nem úgy görbülnek, ahogy az az EU-ban elő van írva, és mivel Tenerife nem egy őshonos banántermő hely, csupán mesterséges környezetben tudnak itt banánt termelni - (ennek ellentmond hogy Playa de la Americas banánültetvény volt mielőtt a turisták számár Hotel parkká varázsolták), ezért nincs engedélyezve a beszállítása. Bár szerintem ez régi infó, amit olvastam, mert itt Bonnban lehet kapni a kis banánokat külön csomagolva.

Tovább

1. nap - május 23 szombat - Feltérképezés

Pár óra alvás után ébredeztünk is. Minden reggel 10-ig volt reggeli, de eleve korábbra terveztük minden reggel a kelést, így első nap is már 8 körül keltünk. Amíg Feri aludt, elkészítettem az első képeket az erkélyről. Csodás volt erre a mediterrán városi hangulatra ébredni. Pálmafák, hegyek, kaktuszok és meleg. Persze Feri is befoglalta az erkélyt, és mindennap elemek töltők töltése, képanyagok több órás másolása átnézése zajlott kameráról (Hero4), kártáyról, Nikonról, iPhoneról... Mondanom sem kell ez mivel jár, és miért volt olyan nap, hogy a takarítók az asztalon semmihez sem nyúltak ;)

Tovább

0. nap - május 22 Érkezés Tenerifére

Kora este indultunk el a reptérre. Fél 9-kor indult a gépünk, ottani idő szerint (1 óra eltéréssel) éjfélre érkezett tenerifére. 4,5 óra repülőút, az eddigi leghoszabb repülőutunk. 2 bőrönddel, az új angol darabbal, és egy régi lassacskán szétesővel indultunk. Kivételesen a Norwegian airline gépével repültünk a szokásos Wizzair, Germwings, Ryanair, és az egykori Malév :) helyett.  A kölni reptéren is természetesen a kifli alakú épület egyikvége helyett a másik végén volt az ehhez a társasághoz tartozó csekkolás, és kapu. Időben korábban kiértünk, kávéztunk, mielőtt beálltunk voln a hosszú sorba. Majd a biztonságiak után kávézónál vettünk vizet, várakoztunk, sé kezdtük figyelni a leendő utitársainkat. Volt egy család. férj feleség és két tini lány, anyuka és a lányok kék-fehér matróz pólóba öltözve készültek Teneriéfre :) Aztán figyeltük a leszálló gépről kiszálló utasokat. Hamar rájöttünk, hogy Teneriféről érkezett épp a gép, volt akin szlamakalap volt, de voltak vörös emberkék, akik leégtek, de a legtöbbjük meglepően fehér volt, se barnulásnak, sem semminek semmi nyoma. 

(klikk a képre és nagyban nézhető a galéria)

Tovább
süti beállítások módosítása